Ez a kisregény a politikáról szól, annak egyfajta kiparodizálása. A farmon az állatok veszik át a hatalmat az ember felett. A felsőbbrendű állatok - a sertések - irányítják tovább a farm és lakói életét. Az állatok emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Vezetőjük Napóleon, a nagy kan. Aki ellenszegül, az elkergetik.
A történet színhelye egy jokshire-i tanya, a Szeles domb, az Earshaw család fészke. A gazda egy este talált gyereket hozott magával, Heathcliff-et. A fekete hajú "váltott gyerek" és a ház leánygyereke, Catherine között szerelem színezte pajtásság alakult ki. Az apa halála után Catherine bátyja, Hindley, béres sorba taszítja a betolakodót. Heathcliff nem bírja sokáig ezt az életet, s mikor úgy érzi, hogy kis barátnője is elfordul tőle, megszökik. Catherine férjhez megy a környék legelőkelőbb birtokosának, Lintonnak szelíd fiához, Edgardhoz. Jó néhány év múlva Heathcliff gazdag és művelt férfiként tér vissza, s nyomban nekilát, hogy bosszútervét megvalósítsa, először a Szeles dombot szerzi meg az őt annyira gyűlölő Hindleytől. Ördögi praktikákkal az apák és anyák vélt vagy valóságos vétkeit az új generációkon akarja megbosszulni, s eközben még saját fiát is feláldozza...
Számomra ez a mű nagyon zavaros és érthetetlen volt. Nagyon sok olyan dolog van, amit nem értek, hogy jön képbe, vagy mi köze a cselekményhez. Igazából magát a cselekményt sem értem.
A kor divatja szerint ez egy levélregény, melyben Suzanne Simonin, akit szülei, akarata ellenére, apácanövendéknek adtak, pártfogójának, de Croismare márkinak beszámol a kolostorbeli életről és szenvedéseiről. A főalak: a döntésképtelenségre kárhoztatott leány rajza mellett a kisregény igazi, máig érvényes értéke az apácakolostor fülledt, lefojtott vágyakkal és szenvedélyekkel telített légkörének ábrázolása. Különösen emlékezetes Krisztina nővér, Therése, a fiatal apáca és a főhősnő között kialakult szokatlan szerelmi háromszög finom pszichológiai megjelenítése.
Hemingway 1954-ben kapott Nobel-díjat ezért a kisregényéért. A kubai halász, Santiago a 20. század irodalmának igazi hőse. Nyolcvannégy napi sikertelen halászat után újra tengerre száll, s valóban sikerül elfognia egy óriási marlint. Három napig küszködik vele a tengeren, de a cápák megfosztják zsákmányától, s nem visz haza mást a kikötőbe, csak a nagy hal csontvázát. 
A regény szűk társadalmi körben mozog, de pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. A jómódú Mr. Bennetnek falusi földbirtoka, buta és fecsegő felesége, valamint öt lánya van. Jane, a legidősebb szép és kedves, belé is szeret Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője. De barátja, Mr. Darcy, aki gőgös, kellemetlen alak, nemcsak hogy kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, de barátját is lebeszéli a hozzá nem illő házasságról. Eliza rosszul ítéli meg Darcyt, s amikor az váratlanul megkéri a kezét, fejére olvassa a gőgösségét, és kikosarazza. A regény végére mindkét főszereplő leküzdi hibáját: egyik a büszkeségét, másik az előítéleteket, s boldogan egymáséi lesznek, mire természetesen a másik pár boldogságának sincs többé akadálya.
Egy iskolásokat szállító regülőgép lezuhan, és a gyerekeken kívül senki nem éli túl. Az iskolások hamar rájönnek, hogy egységként nem tudnak együtt működni, így felosztják magukat csapatokra. Törvényeket hoznak, próbálnak fegyelmet teremteni, de mégis egy idő után urrá lesz rajtuk a vad ösztön. 
1837/38-ban jelent meg - folytatásokban - Dickens sorrendben második, népszerűségére nézve valószínűleg első számú regénye, mely szinte kezdettől fogva egyszerre számított felnőtt és gyermekolvasókra, anélkül, hogy a kétféle verziót átdolgozással kellett volna létrehozni. Egy, a korban rendkívül divatos regénytípust emel benne magas színvonalra Dickens: a nagyvárosi rémtörténet, a rablóbandák, csavargók világáról beszámoló romantikus regény műfaját. Az író elkerüli a témában rejlő melodramatikus lehetőségeket, minden kalandosság ellenére aprólékosan realista rajzát adja a múlt század első fele angliai nyomorúságának, a gyermekmunkának, az árvaházi életnek, a lumpenproletariátus világának. A címszereplő főhős alaposan megmerül ebben a környezetben. A regény igazi, belső feszültsége éppen ebből adódik: a védtelen, kiszolgáltatott kisfiú és a gonoszság szembenállásából, küzdelméből. 
A középkori szerzetesi, vallási, szellemi, könyves és könyvtári világ rejtelmeit igen nagy és villódzóan ötletdús tudásanyaggal vonultatja fel és el is játszik velük - fölényes biztonsággal. A történet ugyanis egy észak-olasz bencés kolostorban játszódik, ahol rejtelmes halálesetek történnek, s ezek kivizsgálására más szerzetből való "nyomozók", "detektívek" érkeznek az apátságba. A teológia és a satanológia értelmezésén, a kódexek, titkos iratok és másolatok hollétének és használatának felderítésén, a szerzetesi élet sajátos, imaórákhoz kötött napirendjének bemutatásán, valamint számos szövegértelmezési vita művelődéstörténetileg is érdekes, a történelmi tájékozódás számára is kamatozó motívumain keresztül - no meg a sok-sok hulla halálokának vallatása révén - jut el a cselekményfolyam a megoldáshoz, a mérgezések hátterének felderítéséhez. 
Hőse Jean Valjean, egy becsületes fiatalember, aki kenyérlopás miatt sok évet tölt fegyházban, s mivel csupa gonosz ember van körülötte, ő is gonosz lesz. De amikor kiszabadul, egy püspök jósága a megbánás útjára viszi: ettől kezdve az emberek szeretete és megvetése irányítja minden lépését . Egy találmánya révén meggazdagszik, sok jót tesz, de a törvény üldözi, Párizsban kell rejtőzködnie kis védencével, Cosette-tel, egy prostituált árvájával. Cosette egy derék fiatalember, Marius boldog felesége lesz, s Jean Valjean magányosan hal meg. Ebben a műben szinte kaotikus gazdagságban egyesül a történelem, amely a waterlooi csatától az 1832-es felkelésig ível; a filozófia, amely a megbánás, vezeklés és megtisztulás útját mutatja; a szociológia, vagyis az elnyomott nép, amelyet félrevezetnek és megtipornak, meg egy hamis társadalmi rend, amelyben a volt fegyenc és az utcalány képviseli az erényt. Az izgalmas fordulatok, a különleges helyzetek és végletes jellemű szereplők a romantika egyik legnagyobb alkotásává teszik a regényt. Hugo minden szempontból teljességre törekedett, regényében a 19. század első fele enciklopédiáját adja. A kor nevezetes eseményeit (Waterlootól egészen a forradalom barikádjaiig) szinte leltárszerű pontossággal írja le. Eközben sort kerít arra, hogy beszámoljon e fél évszázad szinte valamennyi filozófiai eszményéről, problémájáról. Elmondja véleményét az anyaságról, ráirányítja a figyelmet a gyerekek szenvedéseire, tiltakozik a nyomor, a kizsákmányolás, a prostitució, a részrehajló jogalkotás és az embertelen börtönviszonyok ellen. S mindezt hol csodálatos freskókban, hol hosszú eszmefuttatásokban, de mindig egy hatalmas epikus áramlás sodrában. 
Ez a regény talán életem egyik legbizarrabb regénye volt. A főhős, Jean-Baptiste Grenouille életét mutatja be születésétől kezdve. A koszos, szennyes 18. századi párizsi negyedben kezd dolgozni egy parfüm készítőnél, nagyon hamar ráérez a szagok, illatok világára, és remek parfüm készítő lesz belőle. De az illatok megszerzéséért bármire képes! Nem egy nő veszti életét emiatt. Majd Grenouille vándorlását, remete életét ismerhetjük meg, később visszatér a civilizációba, ahol kudarcba fullad kivégzése.