2017. január 29., vasárnap

80. J. D. Salinger: Zabhegyező

Sokan az ifjúsági irodalomhoz sorolják ezt a művet, de ezzel a mű elolvasása után lennének fenntartásaim.
Főhősünk, Holden Caulfield, a több iskolából már kirúgott fiatal fiú, akit mostani iskolájából is épp kirúgni készülnek.
Holden nem találja helyét sehol, az iskolából kicsapásait mindig meg tudja magyarázni: mindig mások, a körülmények az okai - ő maga sohasem. Nem képes alkalmazkodni, mindig másokat tesz felelőssé.
Trágár beszéde miatt abszolút nem sorolnám ifjúsági irodalomba.
Szülei jó módban élnek, jó iskolát szeretnének fiuknak. De Holdent ez sem érdekli. Legújabb elbocsátásának hírét próbálja minél később tudatni szüleivel. Egy éjszaka részegen állít be a szülői házba, hogy szeretett kishúgával beszéljen. De már a gyermek kislány is megmondja őszintén bátyjának, hogy soha senkit és semmit nem képes elviselni, szeretni.
Holdennek jövőjéről szőtt álma is ezt tükrözi.
Úgy gondolom, a mű nem csak Salinger korának fiatalságát vetíti élethűen elénk, hanem sok mai fiatalét is.

79. David Mitchell: Felhőatlasz

A filmet már évekkel ezelőtt láttam, de valahogy sehogy sem emlékeztem rá. A film megnézése óta várólistán szerepelt nálam a könyv, de az elolvasásra csak most került sor.
A regény több idősíkon fut keresztül, sok embert megismerhetünk belőle. Talán a filmben ez zavart össze, de a könyvben ez egyáltalán nem volt zavaró. Hamar megtaláltam az összefüggéseket az egyes korok, szereplők között.
A Szonmi történetek nem keltették fel túlzottan az érdeklődésemet, viszont a hajón és a kastélyban játszó jelenetek igen.
A mű nyelvezete egyszerű, egy résznél haladtam lassabban, de ez a több, mint 500 oldalnál eléggé elenyésző.
Persze ez mindenkinek ízlés kérdése.
Úgy gondolom, méltó helye van az 1001 könyv között és igyekszem ezek után a filmet is még egyszer megnézni.

2017. január 19., csütörtök

78. Joseph Conrad: Lord Jim

Nem szokásom félbehagyni könyveket, mégis ezt sikerült kétszer is. De harmadik nekifutásra már csak azért is elolvastam. 
A regény inkább két novellának felel meg. Megismerhetjük benne a főhőst, Jimet, akinek vezetékneve ugyan nem derül ki, de azt megtudhatjuk, hogy menekül önmaga, a régi élete elől. 
Ez végigkíséri a mű folyamán, egészen haláláig. 
Ami miatt nehézkesen ment az olvasás, hogy az első rész gyakorlatilag eseménytelen. Hosszú leírásokat kapunk, de történés semmi. 
A regény második felében már vannak események, megismerhetünk új szereplőket is, Jim egyik helyről a másikra való távoztát.


2016. december 30., péntek

77. Émile Zola: Nana

Első könyvem Zolától, de már korábban is sokat hallottam erről a műről.
Bevallom, a könyv olvasása nagyon nehézkesen indult. A feléig alig akart haladni, a rengeteg francia névből azt se tudtam követni, ki kicsoda.
De utána kezdtek összeállni a szálak. Nana nagyon szegény sorból indult, szakmája nem volt, így a testéből élt - hol színésznőként, hol utcalányként.
Gazdag körökből való ismeretségek sorozatát kötötte, így a szegény lányból egyszerre csak Párizs egyik leggazdagabb, legfényűzőbben élő nője lett. Rengeteg családot tett ezzel tönkre, de őt ez mit sem érdekelte. Nem volt lelkiismeret furdalása, nem törődött másokkal, még saját kicsi fiával sem.
Sőt! Abban lelte élvezetét, ha minél több férfitől kicsalhatta pénzét, ősei hátrahagyott örökségét. De a pénz nem boldogította, Elherdálta, szórta két kézzel, az sem érdekelte, hogy saját cselédei is meglopják.
Nana végül megszabadult a nagy vagyontól, és híres szépségét és még annál is hírhedtebb életét végül a himlő vette el.
A koldusbotra jutott férfiakat abszolút nem sajnálom. Nanától sem kedvességet, sem szeretett nem kaptak pénzükért, nem érdekelte őket, hogy egész Párizs a száján hordozza őket, sokszor még Nana képmutató megvetését is eltűrték egy-egy éjszakáét. És ennek nagyon borsos ára volt...

2015. december 31., csütörtök

76. Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Ez a mű teljes joggal került az 1001-es listára, szerintem alap olvasmány - ismétlem olvasmány, hisz a filmet valószínűleg nem sok ember van, aki ne látta volna.
A cselekményről pont ezért nem is írnék, hisz mindenki ismeri (aki pedig nem, nézze meg, vagy inkább olvassa el.).
Maga a könyv elég terjedelmes, a cselekményt számomra kicsit nehéz volt követni, mivel nem sok időm volt az olvasásra, és a történetek eléggé váltogatták egymást. Hol ide ugrott, hogy oda - de a végén persze összeállt a történet.
Dantes kitartása, fegyelmezettsége a börtönévek alatt igazán példamutató. Mikor visszatért a párizsi életbe, akkor sem azonnal tör rá azokra, akik egykor tönkretették életét. Okosan, megfontoltan cselekszik.

75. Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Ez az első könyvem Coelho-tól. Mint utóbb megtudtam, egy trilógia része - de ez abszolút nem volt észrevehető, nekem kerek egészet alkotott a történet.
A mű főhőse, Veronika egy fiatal lány, akinek megvan mindene, mégsem érzi teljesnek az életét. Egy nap elhatározza, hogy öngyilkos akar lenni - így kerül egy intézetbe.
Itt nagyon sokféle emberrel ismerkedik meg, köztük egy skrizofén fiúval, akivel jóban lesznek.
Egy nap orvosa közli vele, hogy napjai meg vannak számlálva. Ekkor Veronika eldönti, hogy olyanokat tesz, amiket eddig nem, kihasználja a maradék idejét.
A mű tetszett, szeretném elolvasni a jövőben a trilógia többi részét is.

2015. szeptember 13., vasárnap

74. Sylvia Plath: Az üvegbúra

Már régóta érdekelt a mű, elsősorban azért, mert önéletrajzi ihletésű, másodrészben a könyv megjelenésének évében az írónő öngyilkos lett...
A regény főhősnője, Greenwood kisasszony, aki ösztöndíjat nyer egy híres new yorki iskolába, ám a vidéki lánynak nagyon nehéz beilleszkedni az új környezetbe, Jól tanul (nem is kedvelik érte), elnyeri egy divatiskola pályázatát, buli, luxus, stb. De ő mégsem érzi jól magát, rájön hamar, hogy ez nem az ő világa. Elkezd furcsán viselkedni, ezáltal pszichiáterhez kerül. Elektrosokkal kezelik, de ez sem használ. A lány öngyilkosságot követ el, de szerencsére túléli - bár ő akkor ezt nem így gondolja.
A mű olvasása közben elgondolkodtam azon, hogy vajon Sylvia Plath valóban öngyilkos akart lenni, vagy ez csak figyelem felhívás volt a részéről, ami rosszul sült el?Sajnos ez már nem derül ki...
Méltán került fel ez a regény az 1001 listájára.